1912. június 6-án, helyi idő szerint délután 1 órakor kezdődött a 20. század legnagyobb vulkánkitörése, ami a történelmi időkben (az elmúlt bő 2000 évben), zajlott ismert vulkáni működések között is olimpiai pontszerző helyen van, azaz mindenképpen az első hatban! A kitörés mindössze 60 órán keresztül folyt 3 fázisban, amelyeket néhány órás szünet választott el. A helyszín: Alaszka, ahol akkor elsősorban bennszülött, eszkimó alutiiq indiánok éltek. A térség csupán néhány évtizede, 1867-ben került az Egyesült Államok fennhatósága alá. A korábbi egy évszázadban azonban sok orosz települt a zord időjárású, azonban kiváló vadászterületre, az orosz hatást számos településnév őrzi. Alaszka lakossága akkor nem volt több, mint 50 ezer, sokan a 19. század végi aranyláz sodrásában érkeztek. Akkor nem jártak légterében sugárhajtású repülőgépek, a természet érintetlen szépségű volt, adta az élelmet, adta az öltözetet, adta az életerőt.
1912-ben a Földön már addig is számos fontos esemény történt: megalakult a Kínai köztársaság véget vetve a mintegy 2000 évi császári uralomnak, április 15-én elsüllyedt a néhány nappal korábban indult luxushajó, a Titanic, Montenegro hadba lépett Törökországgal szemben, kitört az első balkán háború... Ez év januárjában Scott elérte a Déli-sarkot és megdöbbenve tapasztalta, hogy megelőzték, a norvég Amundsen 35 nappal korábban már ledöfte zászlaját. A földtudományban mérföldkőként Alfred Wegener előterjeszti kontinensvándorlás elméletét, amit akkor lehurrognak, ki gondolta volna azonban hogy később a tudományterületet forradalmasító lemeztektonikai elmélet kiindulása született meg! A vulkanológia területe még szintén bölcsőben ring, azonban éppen egy évtizede vagyunk túl a Mt. Pelée tragikus kitörésén, aminek nyomán többen felismerték, hogy szükség van a tűzhányók közvetlen megfigyelésére és ennek nyomán 1912 januárjában Thomas A. Jaggar megalapítja a Hawaii Vulkán Obszervatóriumot.

Milyen volt ez a hatalmas vulkáni működés és milyen tanulságokat közvetít? Az elmúlt hetekben rengeteg dokumentumot gyűjtöttem össze a kitörésről. Lilly Clairborne a néhány éve készített felvételeit bocsátotta rendelkezésemre, Judy Fiersteintől, a vulkáni működés egyik legjobb ismerőjétől felbecsülhetetlen értékű szakmai anyagot kaptam, ami most már az interneten is elérhető, Noli kiváló képes beszámolója hűen tükrözi e különleges természeti értékű térség életében bekövetkező drámai eseményt, amelyről remek összeállítás jelent meg az Alaska Park Science Journal legfrissebb számában. A kitörésről, annak képződményeiről és a kitörést megelőző magmakamra folyamatokról készült tudományos cikkeket rutinszerűen használjuk kutatómunkánk során. A bükkaljai horzsaköves vulkáni képződményeket bemutató Élet és Tudomány cikkünkben is kitértünk már a Novarupta kitörés körülményeire.
A következő napokban több részben vizsgáljuk, mutatjuk be a Tűzhányó blogban a 20. század legnagyobb vulkánkitörésének legfontosabb mozzanatait, a Természet Világa augusztusi számában pedig egy összefoglaló cikkben olvashatnak majd a 100 éve történt eseményről. Kövesse a Tűzhányó blog írásait, vásárolja meg a Természet Világa folyóiratot, reméljük nem csalódik!

Vajon különleges volt-e a 100 éve zajlott vulkáni kitörés? Alapvetően a pliniusi-kitörések általános jellemzőit mutatta, azonban ha belemerülünk a részletekbe, akkor egy rendkívül izgalmas és tanulságos történet tárul elénk. Nem véletlen, hogy a modern vulkanológia és kőzettan vezető kutatói, mint Wes Hildreth és Judy Fierstein évtizedeket áldoztak e terület megismerésére. Miért is volt mégis ez a vulkáni kitörés oly különleges? Nos, nézzük:
1. Ez volt Észak-Amerika legnagyobb vulkánkitörése a történelmi időkben. 12,5 köbkilométer magma, mintegy 28 köbkilométer vulkáni anyag került a felszínre (ez a Balaton vízmennyiségének kb. 14-szerese...)!
2. A történelmi idők egyik olyan ritka vulkáni eseménye volt, amelyet kaldera-beszakadás kísért, azaz a sekély mélységű, kiürült magmatározó felső része beomlott és egy kör alakú, 4 km széles, 1 km mély üreg alakult ki a felszínen. A kaldera-beszakadást erős földrengések kísérték, köztük 14 db 6-7 magnitúdójú rengés.
3. Igen ám, de a kaldera-beszakadás nem a kitörési központ területén történt, hanem attól kb. 10 km-re! A kitörés központja nem egy ismert vulkánon volt, amiből van bőven a környéken, hanem egy üledékes kőzetekkel fedett területen, azaz ott nyílt meg a föld, ahol a legkevésbé várnánk...
4. A történelmi idők azon kevés vulkánkitörésének egyike, amelynek során nagy szilícium-dioxid tartalmú, riolitos magma robbant a felszínre. További különlegesség, hogy a kitörés során hatalmas mennyiségű (kb. 11 köbkilométer térfogatú) horzsaköves vulkáni törmelékár üledék (ignimbrit) rakódott le, mégpedig szárazföldön (a Tambora és a Krakatau kitörése során ez a típusú vulkáni üledék alapvetően tengervíz alatt halmozódott fel). Az ignimbrit egy folyóvízi völgyet teljesen feltöltött, egyes helyeken közel 200 méter vastagságban!
5. A kilövellt vulkáni hamu kelet-délkelet felé terjedt és rövid idő alatt egészen Afrikáig sodródott. A kitörést követően globálisan visszaesett az átlaghőmérséklet az északi földtekén. Ennek oka, azonban nem a magas légrétegekbe jutó kénes gáz volt, hanem a légkörbe jutó hatalmas mennyiségű halogenid gázok (klór, fluor stb.) voltak.
6. A kitörésnek közvetlenül egyetlen halálos áldozata sem volt, azonban jelentős rombolást végzett a növény- és állatvilágban.
7. A kitörést nem egy szűk kémiai összetételű magma táplálta, a vulkáni képződményekben a riolittól a kisebb szilícium-dioxid tartalmú dácit és andezit kőzetig minden előfordul. Sőt, sok esetben ezek egy kőzetdarabban is megfigyelhetők, ahol sávokban váltakozik a riolit és andezit magma anyaga. A magmakamra folyamat tehát igencsak bonyolult volt és abban nem csupán egy magmatípus vett részt.
8. A kitörés nem a magmatározó felett zajlott, hanem attól kb. 10 km-re, azaz a kőzetolvadék először oldalirányba mozgott el, majd vette az irányt a földfelszín felé.
9. Az első értékelések szinte mind tévesek voltak vulkanológiai szempontból és csak évtizedekkel később sikerült feltárni a kitörés pontos eseményeit. Az első expedíció a vulkáni működés után 3 évvel érte el a területet. A National Geographic küldetésében érkezett, Robert F. Griggs botanikus által vezette csapat több alkalommal látogatott el a helyszínre, ahol pazar látvány fogadta őket.
10. A robbanásos kitörés után 3 viszkózus lávadóm türemkedett ki a felszínre, közülük egy maradt meg csupán, a 380 méter széles, 65 méter magas Novarupta lávalepény.

Sorolhatnánk tovább a különlegességeket, de talán ezek is elegendőek, hogy belemerüljünk egy hatalmas vulkáni esemény rejtelmeibe, amelynek során körvonalazható, hogy miképpen zajlanak az igazán nagy vulkánkitörések. Mert egy ehhez hasonló akár a 21. században is bekövetkezhet és ki tudja hol, akár sűrűbben lakott területhez közelebb. Jobb ha felkészülünk minderre és nem a szupervulkánok távoli jövőbe mutató lehetőségeinél kell leragadnunk...

Folytatása következik hamarosan... Kövesse centenáriumi sorozatunkat, látogasson el a következő napokban is a Tűzhányó blogra! Következő rész: Hogyan zajlott le a vulkáni kitörés?