Az indonéziai Sinabung kitörése továbbra is intenzíven tart, naponta átlagosan száz (!) izzófelhő zúdul le, most már 5-6 km távolságba is eljutva.


A korábbi lávadóm január 10 körül összeomlott és most egy friss, izzó lávadóm türemkedik ki a kürtőből, aminek instabil oldala olykor percenként csúszik meg és minden alkalommal egy nagy sebességű, nagy hőmérsékletű, izzó kőzetdarabokból és forró gázokból álló áradat rohan le a tűzhányó oldalán. A kitelepítettek száma már meghaladja a 25 ezret! A kitörések következményeként települések pusztulnak el, akárcsak 79-ben történt a Vezúv melletti Pompeji és Herculaneum esetében. Pompeji történetét sokan ismerik, de talán kevesen tudják, hogy az elmúlt évszázadban is tucatnyi ilyen eset történt, nem egy alkalommal több ezer áldozattal. A Kemenes Vulkánpark Vulkánházában az eredeti tervekben szerepelt egy terem, ahol ezeknek a tragikus eseményeknek állítottunk volna emléket, hogy a látogatók jobban tisztában legyenek a vulkáni működés okozta veszélyekkel. Ha már ott nem valósulhatott meg, álljon itt néhány példa, hogy lássuk, nem kell csak a szupervulkáni kitörésekre gondolnunk, ha a vulkáni veszélyről van szó. Kisebb kitörések is emberek ezreinek, tízezreinek életét változtathatja meg és még nem volt olyan esemény a történelemben, amikor egy ilyen kitörés egy milliós nagy város mellett következett volna be... Induljon hát akkor most virtuálisan az "Elpusztult városok emlékútja"

1902. május 8.: St. Pierre, Martinique
A Mt. Pelée kürtőjéből kitüremkedő lávadómot az alatta feldúsuló gázgazdag magma robbanása vetette szét. Ennek következtében egy izzófelhő zúdult le a vulkán oldalán. A völgyből aztán oldalirányban kicsapott ennek felhígult, forró gázokban gazdag anyaga és a több száz fokos torlóár percek alatt végzett a város mintegy 28 ezer lakosával.


1944. június: San Juan Parangaricutiro, Mexikó
1943. február 20-án egy vulkán kezdett kinőni a mexikói parasztember, Dionisio Pulido kukoricaföldjén. A Parícutín vulkán káprázatos kitörések közepette mintegy 400 méter magasra emelkedett. 1944-ben lávafolyások indultak ki a vulkánból, amelyek két falut pusztítottak el.


1973. január: Heimaey, Izland
1973. január 23-án több évezres szünet után újra megnyílt a föld a Vestmannaeyjar szigetvilág legnagyobb szigetén. Izzó lávacafatok csaptak fel közvetlen a békés halászfalu mellett. A kiinduló lávafolyások több tíz méter vastagon elfedték a Heimaey település keleti felét. A falu 5000 lakosát sikeresen kitelepítették és vízágyúkkal sikerült idejében megállítani a lávát, nehogy elvágja Izland egyik legvédettebb kikötőjét. A városka mintegy harmadát azonban több méter láva fedte be...


1985. november 13: Armero, Kolumbia
A mintegy 25 ezer lakosú kolumbiai város légvonalban 48 km távolságban feküdt a Nevado del Ruiz tűzhányótól. A lakosok és a városvezetés vajmi keveset tudtak arról, hogy a település egy korábbi kitörés nyomán kialakult iszapár (lahar) üledékére épült. A vulkanológusok hiába figyelmeztettek, a vészcsengőt nem vették komolyan. A 70 év nyugalom után kitörő vulkán ismét mindent elsodró lahart küldött a keletre futó völgyben, ahol 70 km megtétele után november 13-án lerombolta a teljes várost. A tragédiát nem sokan élték túl, a sebesen lezúduló iszapár mintegy 22 ezer áldozatot szedett...


1990. április - 1991. január: Kalapana, Hawaii
A hawaii Kilauea vulkáni területen 1983. óta folyamatosan zajlik a vulkáni működés. Ennek során több kilométer hosszú lávafolyások alakultak ki, amelyek sokszor a tengerpartot is elérték és növelték a sziget területét. Többen úgy vélik, hogy ez egy békés, csupán turistacsalogató vulkáni működés. A helyiek azonban másra is emlékeznek... 1990-ben a lávafolyás a békés halászfalu, Kalapana fele vette az irányt és több méter vastagon beborította. A település házai közül a templomot sikerült arrébb vontatni és ezzel megmenteni a pusztulástól.


1994: Rabaul, Pápua Új-Guinea
A település a térség fővárosa volt, azonban a közeli tűzhányó kitörése több tíz centiméteres hamuval borította be. A kapcsolódó esőzés miatt a tetőkön lévő vulkáni hamuréteg súlya olyannyira megnőtt, hogy a házak 80%-ának beszakította a födémjét. A lakosok nagy részének sikerült elmenekülniük, a pusztításnak "csupán" öt halálos áldozata volt. Az új főváros 20 km távolságba épült újjá.


1997: Plymouth, Montserrat
A történelmi időkben nyugalomban lévő vulkán 1995-ben ébredt fel és változtatta szürkévé a valamikor színes, turistacsalogató karibi sziget déli részét. 1997-ben a Soufriére Hills ismétlődő kitörése romba döntötte a sziget kulturális és gazdasági központját, a fővárost Plymouth-t. Több ezren menekültek el a szigetről. A kitörés során megsemmisült Montserrat reptere is.


2008: Chaitén, Chile
2008. május 2-án minden előjel nélkül kitört a Chaitén tűzhányó. Mindez olyan gyorsan zajlott, hogy kezdetben még a szakemberek sem tudták melyik vulkán bocsájt vulkáni hamufelhőt több kilométer magasságba. A heves robbanásos kitörés során a levegőbe kerülő hamuanyag megakasztotta légi forgalmat és beterítette a közeli kis tóparti falu házait. Az esős időben a laza vulkáni anyag mobilizálódott és iszapárak adták meg a kegyelemdöfést a már elnéptelenedett településnek.

Frissítés (2014.01.10 8:00)

Nem csökken a Sinabung kitörés intenzitása. Helyi idő szerint ma reggel egymás után rohantak le az izzófelhők, amelyek közel 5 km távolságba jutottak el és 4 km magas hamufelhőt hoztak létre. A kitelepítettek száma már meghaladja a 22 ezret, amit több mint 7 ezer családot jelent. Ők 34 ideiglenes táborhelyen várják a kitörés végét.



Eredeti bejegyzés:

A napokban a média ismét szupervulkáni lázban ég: "megfejtették" a szupervulkáni kitörések titkát adják a hangzatos címek a fő üzenetet. Csak hogy megnyugodjunk, most már tudjuk a titkot, akkor nincs mitől tartani... Hát, Hölgyek és Urak, a helyzet az, hogy nincs megfejtés, sőt tán titok sincsen, egyszerűen mi, kutatók, igyekszünk közelebb kerülni ahhoz, hogy jobban megismerjük a természet folyamatait és adott esetben ez még jól is jöhet a társadalom számára. Természetesen, igyekszünk a szupervulkáni kitörések mögé is benézni, mert azt is tudjuk, hogy vannak olyan területek a Földön, ahol potenciálisan megvan a lehetősége, hogy nagy vulkánkitörés történjen. A két kutatócsoport munkája és következtetései rendkívül izgalmasak és fontosak, de... Tisztelt Hölgyek és Urak, a helyzet az, hogy a szupervulkáni média gondolkodás mellett érdemes azt is meglátni, hogy a valóságban bizony jelenleg is történnek olyan események, olyan vulkánkitörések, amelyek következményei megrázóak... Nos, nem tudunk beszámolni több ezer, vagy több tízezer áldozatról - szerencsére, pedig sajnos csupán ez az, ami egy természeti csapást többnyire a médiahírek rovatába emel. Azonban, ami jelenleg az indonéziai Szumátra szigeten, nem messze a szupervulkáni kitörésekről híres Toba kalderától (no nem, nem kell ezért attól tartani, hogy feléled ez a tűzhányó...) zajlik, nos, az valóban egy természeti tragédia!

A korábbiakban többször beszámoltunk már a Sinabung tűzhányó kitöréséről, ami tavaly szeptemberben kezdődött mintegy 3 év nyugalmi állapot után. Korábban a tűzhányó 2010-ben úgy lépett működésbe, hogy előtte nem volt egyértelműen bizonyítható kitörése a történelmi időkben (csupán az 1600-as években jeleznek egy bizonytalan forrású kitörést) és a vulkán nem is állt megfigyelés alatt. Most ismét váratlanul indult el a vulkáni működés. Az események azonban egyre riasztóbb irányba mozdultak el. A vulkán kráterében egy viszkózus lávadóm türemkedett ki. Ezek a meredek oldalú, még izzó kőzetdarabokkal borított lávadómok roppant veszélyesek, mert oldaluk rettentően instabil (ezt egy különleges videofelvételen láthatjuk, nagyjából 2:30 perctől), könnyen leomlik és ilyenkor mindent elsöprő, völgyekben lezúduló izzófelhők alakulnak ki, amelyek több kilométer távolságba is eljutnak.

A Sinabung kitörése december végén fordult ebbe a félelmetes fázisba és azóta naponta 50-nél is több izzófelhő rohan le a hegy délkeleti oldalán. A pusztító piroklaszt-árak egyre messzebb jutnak el, a napokban már több mint 5 kilométer távolságba rohannak le, ami azt jelenti, hogy a vulkán lábánál lévő településeket veszélyeztetik. Szerencsére a vulkanológusok ott nem szupervulkáni kitörések titkait keresik, hanem napi kérdésekkel foglalkozva teszik a dolgukat és felismerve a várható veszélyeket, jelölik ki a kitelepítési veszélyzónákat szorosan együttműködve a helyi hatóságokkal. Ennek köszönhető, hogy eddig nem történtek igazán tragikus események. Azonban, most már több mint 20 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, ott hagyni minden ingóságát, házát, földjét, állatait, nem tudván azt, hogy visszatérhetnek-e és ha igen, lesz-e hova... Közben, betegségek terjednek, termések pusztulnak el, a vulkán pedig nem nyugszik. Ez pedig tragédia, a javából!

...és a következmények:

Egyelőre úgy tűnik, tovább zajlanak az izzófelhőket produkáló kitörések, egyelőre ezek még hozzávetőlegesen előrejelezhető események, még kontrollálható a helyzet, a vulkanológusoktól azonban megfeszített figyelmet és folyamatos helyzetértékelést igényel. Nem lehet tudni azonban, hogy nem mérgesedik-e el a kitörési folyamat, nem vált át egy még nagyobb területet érintő hevesebb kitörési fázisra. Közben folyamatos tájékoztatást kell adni a lakosság felé, mert ilyen helyzetben kulcskérdés, hogy meglegyen a bizalom a szakemberek felé. Csak így kezelhető a helyzet! Néhány évtizede a vulkánok közelében élő lakosok még nem ismerték mit jelent egy piroklaszt-ár, mit jelent egy izzófelhő. Maurice és Katia Krafft, francia vulkanológus házaspár volt az, aki mindent megtett azért, hogy olyan felvételeket készítsen az ilyen kitörésekről, amelyek bemutatásával világosan meg lehet győzni az embereket, hogy egy ilyen esemény várható bekövetkeztével nincs esélyük az életben maradásra. 1991-ben ezért mentek a japán Unzenhez és vették filmre a mostani Sinabung kitöréshez hasonló, lezúduló izzófelhőket. Mindez tragikusan végződött, 41 társukkal áldozatul estek egy kiszámíthatatlanul érkező izzófelhőnek. Azonban munkájuk nem veszett kárba. Tragikus halálukat követően nem sokkal, 1991-ben a Pinatubo kitörés előtt az ő videofelvételüket mutatták be a helyi lakosságnak és végül ez győzte meg az embereket, hogy valóban el kell hagyniuk otthonukat. Azaz kockázatos tevékenységükkel emberek ezreinek életét sikerült megmenteniük. Azóta, különös figyelem fordul az ilyen vulkáni veszélyre és ennek köszönhető az is, hogy most a Sinabung kitörés során is még időben felismerve a fenyegető kitöréseket sikerült a lakosságot kitelepíteni. Azt gondolom ez igazán, ami szuper, ugyanakkor még mindig tragédiákkal teli esemény...

A vulkanológia sok nagy kérdései közül talán az egyik leglényegesebb: mitől indul el egy vulkánkitörés? Mi az az erő, ami a mélyben lévő magmát a felszínre hozza? Ez minden kitörés esetében kulcskérdés, hiszen a fogható jelek ettől is függnek. Az elmúlt években ez a kérdés leginkább a legnagyobb kitörések, azaz a szupervulkáni kitörések esetében került előtérbe és most két frissen megjelent tudományos közlemény is ezt a kérdést célozta meg és jutott hasonló eredményre. Mindkét cikket a neves Nature Geoscience szakfolyóirat közölte: a Wim Malfait és Carmen Sanchez-Valle vezette kutatócsoport figyelemreméltó kísérleti munkával és mérési adatok alapján tett következtetést a hatalmas vulkánkitörések mélybeli elindító okára, a szintén svájci kutatóhelyen dolgozó Luca Caricchi és társai pedig matematikai modellezéssel járta körül a kérdést.
A fontos új tudományos eredmények ismertetése előtt azonban egy nem kevésbé lényeges pontosítást kell tennem:
A vulkanológia tudománya a szupervulkáni kitörést mint elnevezést végül, bár nem egyöntetűen és tapsolva, de elfogadta és azt a legnagyobb kitörésekre, azaz a több mint 1000 köbkilométer térfogatú vulkáni anyagot szolgáltató kitörésekre használja. Más a helyzet viszont a szupervulkán névvel. Ezt nem hogy NEM használjuk, de igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy a médiában SE használják, mivel értelme nincsen. Nincs ugyanis olyan tűzhányó, ami "szuper" lenne (legfeljebb szuper szép :-))! Vannak olyan vulkáni rendszerek, amelyek képesek szupervulkáni kitörést produkálni, ezek alapvetően kiterjedt kalderák, de e mellett messze nem szupervulkáni kitörések is történhetnek ugyanitt. Erre a legjobb példa a sokat idézett Yellowstone. A három nagy kitörése (2,1 millió éve, 1,3 millió éve és 640 ezer éve) közül szigorúan véve csak az első és a harmadik nevezhető szupervulkáninak, a középső, úgynevezett Mesa Falls kitörés "csak" 280 köbkilométer vulkáni anyagot szolgáltatott. Ezek mellett még tucatnyi riolitos, sőt bazaltos lávaöntő kitörése is volt, azaz a Yellowstone sokszínű vulkáni működése közül csak 2 érte el a szupervulkáni minősítést. Nincs értelme tehát a Yellowstone-t szupervulkánnak nevezni, ahogy egyik tűzhányót sem!

Mindenesetre vannak olyan területek a Földön, ahol a földkéreg mélyebb részein (8-20 km mélységben) kialakulhatnak hatalmas magmatározók, ahol a felhalmozódott magma akár szupervulkáni kitörést is okozhat. Mi tehát az elsődleges ok? A két kutatócsoport közleményét olvasva, talán kissé csalódást keltő lehet az eredmény: nem más, mint a sűrűségkülönbségből adódó felhajtóerő! Ez egy egyszerű fizikai törvény, miszerint ha egy test sűrűsége kisebb, mint a környezetének, akkor az igyekszik feljebb kerülni. Ez érthető mondjuk egy vizes közeg esetében, ahol a vízbe nyomott labda gyorsan a vízfelszínre kerül újra, de mi a helyzet akkor, amikor a közeg szilárd, sőt hatalmas nyomás alatt van? Mi van, ha ez a helyzet a földkéreg mélyebb részein áll elő? Ekkor a kis sűrűségű test felfelé ható nyomást fejt ki a fölötte lévő kőzettestre. 10 kilométer vastag, nehezen eltörő kőzettest azonban elég nagy ellennyomást fejt ki, ezért a helyzet ekkor korántsem egyszerű. Az elmozduláshoz egyrészt szükséges az, hogy jelentős legyen a sűrűségkülönbség, másrészt mindezt nagy térfogatú anyagnak kell ezt kifejtenie. Innentől kezdve pedig a történet már roppant izgalmas lehet!
A tudomány attól tudomány, mert igyekszik megfigyelésekkel, mérési adatokkal, ha kell akkor kísérletekkel, matematikai számításokkal megalapozni a következtetéseket és ezek alapján építhető fel egy modell, ami ha kiállja a későbbi tesztek próbáját, akkor fontos alapja lehet a gyakorlati alkalmazásnak is. Ez történt most is! Malfait és csapata a grenoble-i Európai Szinkrotron Röntgen Laboratóriumban (ESRF) végeztek kísérleteket. Miért pont itt? Azért mert, csak itt sikerült olyan körülményeket előállítani, azaz magas hőmérsékletet (1000-1700 Celsius fok) és nagy nyomást (0,9-3,5 GPa), ami jellemezheti a földkéreg mélyebb részeit, ahol a szupervulkáni kitörést megelőzően a kiterjedt magmatározók kialakulnak. Két volfrám-karbid satupofa közé tehát egy cseppnyi kőzetdarabot helyeztek, amit a magas hőmérsékleten megolvasztottak és különböző nyomás értékek mellet vizsgálták állapotát, mérték sűrűségét. A kőzetdarab összetétele riolitos volt, azaz a szupervulkáni kitörések anyagának megfelelő. Az olvadék sűrűségét röntgensugárzás átbocsátásával mérték az elnyelési kép alapján. A másik ok tehát ez volt, hogy csak ezzel a különleges módszerrel lehet ilyen körülmények között megmérni egy anyag sűrűségét.

Milyen eredményre jutott a kutatócsoport? Amennyiben kialakul egy kb. 7 tömegszázalék oldott vizet tartalmazó, nagy szilíciumdioxid-tartalmú, azaz riolitos kőzetolvadék 20-30 km mélységben, akkor annak sűrűsége 2,0-2,2 g/cm3, ami jóval alacsonyabb, mint a környező kőzeteké (ami 2,7 g/cm3 körüli). A sűrűségkülönbség megvan, most már csak a megfelelő térfogat szükséges ahhoz, hogy ez akkora nyomással járjon, ami meghaladja azt a kritikus értéket, ami ahhoz szükséges, hogy a magmatömeg feletti kőzettest szakítószilárdságát meghaladja és abban törések, repedések jöjjenek létre. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor a magma felfelé nyomulhat és innentől kezdve nincs megállás. A feltörő magmából ugyanis a nyomáscsökkenés hatására kiválnak az oldott illóanyagok (pl. széndioxid és víz), ezzel a magmában gázbuborékok jelennek meg, amelyek tovább csökkentik a magma sűrűségét, mellesleg pedig a gázbuborék képződés térfogat-növekedéssel jár, ami további feszítő nyomást okoz. A végeredmény tehát az, hogy nincs megállás, irány a felszín, irány a szupervulkáni kitörés! A modellszámítások szerint 10-40 MPa túlnyomás szükséges ahhoz, hogy egy 20-30 km mélyen lévő kőzetolvadék elindulhasson. Ehhez legalább 8 km vastag magmás test szükséges, ami rendelkezik kis sűrűségű, elkülönült, azaz kitörésre alkalmas kőzetolvadékkal, azaz óriási térfogatú anyag!


Röviden, mi kell ahhoz, hogy egy ilyen kis sűrűségű, nagy térfogatú kőzetolvadék előálljon? Ehhez az kell, hogy egy kiterjedt magmatömeg kristályosodjon, majd a kristályok között lévő, szilíciumgazdag maradékolvadék kipréselődve a magmatározó felső részén különüljön el, ahol megfelelő mennyiségben már elérheti azt a fizikai állapotot, ami a feltöréséhez elegendő. Mindehhez idő kell! Ahhoz nagyon sok, több tíz-, sőt több százezer év, hogy kialakulhasson egy több ezer köbkilométer térfogatú magmatározó, ami képes több mint 1000 köbkilométer mennyiségű maradékolvadékot produkálni. Ha azonban ez a rendszer felállt és már elindul a kritikus olvadéktömeg elkülönülése, akkor akár néhány évszázad alatt bekövetkezhet a kitörés. A szupervulkáni kitörések tehát nem túl gyorsak, nagyon hosszú idő kell, hogy eljusson oda a rendszer, ahol már valóban felgyorsulnak események!
Malfait és kutatócsoportjának új eredménye az, hogy egy szupervulkáni kitöréshez nem szükséges külső hatóerő, nem szükséges például egy újabb friss magmatömeg benyomulása a magmatározóba, hanem mindehhez elegendő a lassú kristályosodási folyamat, ami létrehozza a kitörésre képes, kis sűrűségű olvadéktömeget. Mi ennek a gyakorlati haszna? Egyrészt, a vulkán megfigyelés során le kell "nézni" a mélybe és jellemezni kell a magmatározó természetét. A kiterjedt, azaz szupervulkáni kitörésre elegendő mennyiségű magmát tartalmazó rendszerek esetében meg kell határozni a kristálypépben lévő kőzetolvadék mennyiségét és megadni ennek eloszlását. Ehhez nagy felbontású szeizmikus, azaz geofizikai kutatások kellenek. A szupervulkáni kitörés másik fontos előjele a növekvő mélybeli nyomás, aminek következtében a felszín emelkedik és ez ebben az esetben akár méteres nagyságrendű is lehet. A jó hír tehát az, hogy egy szupervulkáni kitörés előjele egyértelmű lehet, tehát fel lehet rá készülni. A másik jó hír, hogy egyelőre a Föld egyetlen területén nem ismerünk olyan helyszínt, ahol szupervulkáni kitörésre alkalmas kőzetolvadék tömeg tározódna!
A másik tanulmány nem kevéssé fontos következtetést hozott. Matematikai modellezéssel ők is arra jutottak, hogy a ritka szupervulkáni kitörések fő hajtóereje a sűrűségkülönbségen alapuló felhajtóerő, azonban a jóval gyakoribb, de még mindig pusztító erejű vulkánkitörések esetében friss magmabenyomulás okozza a magma feltörését. Ez más szemléletű vulkán megfigyelést igényel és mutatja azt, hogy bár most mindenki a szupervulkáni eredményekkel foglalkozik, azonban talán ezzel egyenrangú, sőt még fontosabb üzenet az, hogy a nagy ördög mellett lássuk meg a sok kicsi ördögfiókát is, akik ugyanolyan nagy bajt képesek előidézni, azaz kapjon médiafigyelmet a nem szupervulkáni kitörések okozói is, mert ezekkel többet kell majd foglalkoznunk a jövőben. Ehhez kíván hozzájárulni az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport szakember gárdája is, akik a szupervulkáni rendszerek vizsgálata mellett a kisebb vulkáni rendszereket is behatóan vizsgálja.

Nem voltak eseménytelenek az év utolsó napjai a tűzhányók világában! Az ünnepi napok egyik legizgalmasabb pillanatai kétségtelenül a november 20-án született japán vulkáni sziget, Niijima egyesülése volt az idősebb Nishino-shima szigettel, amivel végetért a piciny sziget önálló története és a további kitöréseivel immár a megnagyobbodott szigetet bővíti tovább. Ezt követte a következő három kitörési pont, íme:
Az Etna december 29. reggelén aktivizálódott újra, hogy bemutassa idei 21. paroxizmális kitörését, ami 2011. január eleje óta immár a 46. esemény volt! Ez a kitörés igen hasonló volt az előzőhöz, azaz elnyúlt (a kitörés ma délelőttig tartott), nagy detonációval, azaz erős hanghatással járó, ismétlődő stromboli-típusú lávatűzijáték kitörések történtek az Új Délkeleti Kráterben. Ezek nem mások, mint a kürtőben lévő magmatestben felfelé nyomuló és felszínre érkező nagy gázbuborékok szétpattanásai, amit kiválóan mutat Boris Behncke videofelvétele. A kitörések során 1 kilométer magas vulkáni hamufelhő emelkedett fel, amit a szél kelet felé sodort. Mindeközben két ágban csordult ki az izzó láva a vulkáni kúp keleti oldalában és ereszkedett lefelé a Valle del Bove irányába. Az Etna 2013-as működésével, látványos paroxizmális kitöréseivel egyértelműen kiérdemli az Év Tűzhányója címet!


Mindeközben a Föld túloldalán Salvadorban tört ki a San Miguel (helyi nevén Chaparrastique) tűzhányó, ami az ország egyik legaktívabb vulkánja. Legutóbb 2002 január elején volt egy rövid ideig tartó kisebb kitörése, ezt megelőzően, az elmúlt évszázadokban tucatnyi kitörését jegyezték fel, de egyik sem volt túl erős (VEI=1-2). A mostani vulcanoi-típusú kitörés azonban nagy riadalmat okozott, a vulkáni hamufelhő mintegy 5 km magasra emelkedett. A tűzhányó környezetében, 3 km-es körzetben kitelepítették a lakosságot, ami több mint 5000 embert érint!


Végül a harmadik kitörési pont, mégpedig a legveszedelmesebb: az indonéziai Sinabung hosszabb szünet után ismét hallatja magát. A látszólagos kitörési szünetben viszkózus lávadóm türemkedett ki a kürtőben, ami az év utolsó napján pusztító izzófelhőket produkált, ami a tűzhányó oldalában sebesen rohantak le. Ezek közül volt, ami 3 km távolságba is eljutott, azaz a tűzhányó lábáig. Ezek a kitörések nagy veszélyt jelentenek a környező lakosságra, amely eddig is sokat szenvedett már az elmúlt hónapokban zajló kitörések miatt.



Három kitörés, három pont az év végére. Mindez jelzi, hogy a történetnek nincs vége, a vulkáni kitörések folytatódnak a következő évben, 2014-ben is! Látványos vulkánkitörésekben gazdag, de vulkáni veszélyben szegény új esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

A napokban sokan vesszük számba melyik vulkánt nevezhetjük az év tűzhányójának? Szinte egyöntetű a vélemény, hogy az Etna elsöprő többséggel nyeri ezt a "versenyt", hiszen fantasztikus kitöréseket produkált. Most azonban a figyelem egy másik tűzhányóra irányul, ami olyat hajtott végre, ami nem sokban marad el az szicíliai óriás mögött. A történet november 20-án indult, azaz bő egy hónapja: a japán szigetektől délre, jó 1000 kilométerre, a piciny Nishino-shima szigettől 500 méterre vulkáni hamuval telített vízgőz csapott fel a tengerből, amit rövidesen kakastaréjszerű hamukilövellések váltottak fel. Az ismétlődő vulkáni kitörések eredményeképpen hamarosan egy 200 méter átmérőjű sziget alakult ki, ami a Niijima nevet kapta.

A Japán Parti Őrség rendszeresen készített felvételein jól követhetőek voltak az események. Az újszülött sziget egy hét alatt megerősödött, a kezdeti, úgynevezett freatomagmás, azaz a forró magma és a hideg víz keveredése következtében zajló robbanásos kitöréseket, stromboli-típusú robbanásos kitörések és lávaöntések váltották fel. Ez pedig arra utalt, hogy a tűzhányó és a tenger harcában az előbbi lesz a nyertes. A freatomagnás kitörések során apró vulkáni szemcsékből álló üledék jön létre, amit a tengervíz könnyen elmoshat. A stromboli-típusú robbanásos kitörések viszont ellenállóbb bazaltsalakot, esetenként ellenálló fröccskúpot épít, a lávaöntések kőzetei pedig szintén kemény próbatétel elé állították a hullámveréseket. A sziget pedig egyre nőtt! A december eleji jelentések már arról számoltak be, hogy az új sziget növekedési sebessége legalább nyolcszorosa annak, ami 1973-74-ben zajlott a Nishino-shima sziget vulkáni működése során! Ez azt jelenti, hogy december 4-re a sziget területe már 50 ezer négyzetméter volt, köszönhetően a napi átlagosan 105 köbméter magma felszínre törésének.


A lávanyelvek különböző irányokban nyúltak ki és növelték a sziget méretét. December 20-ra a sziget mérete már elérte a 120 ezer négyzetmétert! Ekkorra már több mint 2 millió köbméter vulkáni anyag jutott a felszínre, a kitörés intenzitása pedig egyre erősödött, azaz egyre nagyobb mennyiségű magma tört fel adott idő alatt. A lávafolyások most már észak-északnyugati irányba terpeszkedtek, azaz a kis sziget folyamatosan közeledett a Nishino-shima szigethez. A vulkáni működés lankadatlanul folytatódott és december 25-re már mondhatni hajszálra volt egymástól a két sziget, csupán egy 10 méteres szoros választotta el egymástól őket, ahol barnára színezett tengervíz csobogott át.
Takayuki Kaneko aztán december 26-án megerősítette az Asahi Shimbunnak, hogy a két sziget egyesült! Bár erről a különleges pillanatról a bejegyzés írása alatt még nem állt rendelkezésre fotódokumentáció, az egy nappal korábbi felvételek alapján a szigetegyesülés nem lehet kétséges! Ez azt jelenti, hogy bő egy hónapos élete befejeződött a Niijima szigetnek. Most már felvette az idősebb sziget Nishino-shima nevét és a következőkben már e név alatt gyarapítja tovább a vulkáni szigetet. A kitörés intenzitása alapján ugyanis még messze nem úgy tűnik, hogy ezzel véget ért a vulkáni működés!





Fantasztikus december 25-i felvételek két sziget összekapcsolódásának előtti szinte utolsó pillanatokról:




Frissítés (december 27, 10:30):Megérkeztek az első fotók, amik bizonyítják a két sziget összeforrását, egyesülését! Íme:

   A sajtóban megjelent cikkek visszafogottabbak, mint korábban, akár fejlődésként is értelmezhetjük, hogy végre megnevezik azokat a kutatókat - ha nem is mindet-, akiknek az eredményeiről beszámolnak, de azért még lenne mit javítani. Továbbra sem sikerül kitörni - az egyébként teljesen fölösleges- szenzációhajhász mondatok világából, min pl.: óriási a Yellowstone alatti szupervulkán /Ez a mondat már önmagában is értelmezhetetlen szakmailag. A Yellowstone alatt nincs szupervulkán. Maga a Yellowstone kaldera és a hozzátartozó mélybeli magmatározó rendszer a tűzhányó./ Miért nem elég annyit közölni, hogy az új adatok és XY számításai alapján a Yellowstone magmatározója 2.5szer nagyobb, mint azt eddig gondolták (Az egy másik kérdés, hogy mi az adat és ez az új térfogat, amit megadtak miből jön. Általában az adatok fontosságáról és értelmezésének problematikájáról, már korábban is írt Szabolcs egy nagyon jó bejegyzést. Ezt mindenkinek ajánlom, mielőtt tudományos/földtudományos híreket olvas.). Ez már önmagában is nagyon izgalmas eredmény és felesleges mellé tűzni a kliséket, hogy: ..ha a yellowstone-i vulkán ma kitörne, annak katasztrófális hatása lenne. Nincs szükség arra sem, hogy bizonytalanságot tápláljunk az olvasókba. pl.:...a kutatók sem biztosak abba, hogy kitör-e még egyszer a vulkán....vagy, egyesek szerint régóta esedékes egy ilyen kitörés. A tudósok nem bizonytalanok, hanem megfontoltak, de nem azért mert nincs képességünk megítélni a Yellowstone állapotát, azt kitűnően ismerjük. A megfontoltság bizonytalanságnak tűnhet az avatatlan fülnek, a mai világban azonban kénytelenek vagyunk óvatosan és talán kétértelműen fogalmazni, mert gyors az információ áramlás és nagy a "költői" szabadság. Ki merne teljesen egyértelműen mondani bármit, ha egy olyan vulkánon dolgozna, amelyiknek akkora kitörései is voltak, hogy az USA nagy részét beterített a tefra. A magmakamráról gyűjthető adatok alapján azonban azt látja, hogy a magmatározóban nincs kitörésre képes kőzetolvadék, csak kitörni képtelen kristálygazdag magma. Látszólag akkor a helyzet világos nincs magma ami kitörjön, akkor nincs miért izgulni. Ez igaz is a jelenben, de egy kutatónak az is a feladata, hogy feltegye a kérdést, mit hoz a jövő? Mennyi idő alatt és hogyan alakul ki egy újabb kitörésre képes magmacsomag? Elkezdődött ez már? Esetleg vége? A Yellowstone magmatározója már a végét járja? Ilyen a kérdésekre keressük  a választ. Az a megfigyelés, hogy most minden nyugodt (-nak tűnik), nem jelenti azt, hogy ez az állapot örökké fenn kell, hogy maradjon. A geológiában mindig az időtényező adja a nehézséget. Mi napról napra rögzítjük két-három évtizede a tűzhányó rezdüléseit, de mindez szinte egy percet sem rögzít a több millió éves vulkán történetéből. Arra kérdésre viszont egyértelműen tudunk válaszolni, hogy túlhordott-e baba, vagyis esedékes-e már egy újabb kitörés, ez egyszerűen badarság, ebben a formában ez értelmezhetetlen. Habár a Yellowstone területén a szupervulkáni kitörések - 3db ilyen eseményt ismerünk - nagyjából 700ezer évenként követték egymást - és talán még lesznek is a jövőben ilyen nagy kitörései -, de ez nem azt jelenti, hogy a következő kitörés mindenképpen szupervulkáni lesz (miután a legutolsó ~650ezer éve volt). A Yellowstone életében számos kitörés volt ezek mellett, és sokkal gyakoribbak a kisebb térfogatú gyakran effuzív kitörési epizódok /kép 1/, amikor a magma robbanás nélkül, esetleg kis erejű robbanásokkal kerül a felszínre. Sőt, Robert Christiansen és munkatársainak tanulmánya alapján a hidrotermás kitörések /kép 3/ (pl.: gejzírek /kép 2/) valamint a mérgező gázömlések jelentik a legfőbb veszélyt a Yellowstone területén, és egy nagy térfogatú kalderaformáló kitörésnek van a legkisebb esélye.

Egy nagy térfogatú kalderaformáló kitöréshez ugyanis nagyon különleges helyzet kell, hogy fennálljon a magmatározóban. A tűzhányók alatti magmatározó rendszerről alkotott képünk nagymértékben változott meg és változik manapság. A korábbi modell, -  amely azt sugallja, hogy egy a vulkán alatti olvadékkal kitöltött üreg táplálja a kitöréseket, amit magmakamrának neveztünk (és nem "kamrának") - mára gyökeresen megváltozott. A tűzhányók alatti magmatározót ma már úgy modellezzük, mint egy kőzetszivacsot. A tűzhányó alatti magmatározó rendszert kristályokban gazdag magma un. kristálypép tölti ki és a szemcseközi térben foglal helyet az olvadék (kristály:olvadék=~7:3, ~8:2). A nagy térfogatú kalderafolrmáló kitörések feltétele, hogy geológiai skálán mérve rövid idő alatt, ebből a kristályos pépből olvadék gazdag magma (kristály:olvadék=~1:9,~2:8) "préselődjön ki" és halmozódjon fel. A jelenlegi ismereteink szerint éppen ez az, ami hiányzik a Yellowstone alatti magmatározóból, - ezzel kapcsolatban Szabolcs egy 3.5 ezelőtt megjelent  bejegyzésében olvashatnak még részleteket - vagyis a (szupervulkáni) kitörést táplálni képes nagyobb tömegű kristályszegény kőzetolvadék.

Kép 3. Az 500 m átmérőtt is elérő Indian tavacska egy 3000 ezer évvel ezelőtti hidrotermás erupció nyomát őrzi. Fotó: Jim Peaco 2001, Forrás: Christiansen és mtsi. 2007

  Hozzá kell még tennem, hogy a vulkanológia egy dinamikusan fejlődő tudomány, amely az elmúlt évtizedekben komoly eredményeket ért el a vulkánkitörések előrejelzésében (gondoljunk csak a Merapi 2006, 2010-es vagy a Pinatubo 1991-es kitöréseire). /megj: Erre persze rögtön mondhatná valaki, hogy ugyan kérem, itt van az Etna esete. Október vége óta, ahány kitörése volt, annyi módon zajlott le a paroxizmális kitörési epizód, és senki nem jelezte előre például, hogy a november 23. epizód subpliniuszi erősségű lesz. Igen. Ezt el kell ismernünk. Korábban már hoztam azt a hasonlatot, hogy a vulkánkitörések előrejelzésében ott tartunk, ahol az orvosok a gyermek születések előrejelzésében. Az esemény bekövetkezését és az esetleges bonyodalmakat jól fel tudjuk vázolni, de akár csak az orvostudomány a vulkanolgóia is reaktív nem proaktív, ugyanakkor a reakciók szerencsére gyorsak, akárcsak az orvostudományban, ami segít a minimumra szorítani a károkat. Érdemes még megjegyezni, hogy mi vulkanológusok sokkal kevesebb esettanulmányból dolgozunk, mint az orvostudomány./ Ha a Yellowstone nagy kitörésre készülne, akkor annak véleményem szerint képesek lennénk detektálni a jeleit. Abban szerintem minden vulkanológus kolléga egyetért, hogy azon tűzhányók, amelyekkel a média "riogatni" szokta az olvasókat (Yellowstone, Vezúv, Mt St. Helens), korszerű műszerekkel folyamatos megfigyelés alatt állnak és minden lélegzetvételüket detektáljuk, ha készülnének valami igazán nagy durranásra azt látnánk előre. (Sőt, ma már bárki a karosszékéből is figyelheti az interneten közzétett adatokat, képeket.) Ennél sokkal izgalmasabb kérdés, az amit Szabolcs szokott hangsúlyozni. Vagyis megtalálni azt/okat a tűzhányót/ókat, amely/ek a jövőben képes/ek nagy erejű kitörésre, de jelenleg még a nevét/üket sem tudjuk. De nehogy azt gondolja bárki is, hogy ebben a kérdésben a sötétben tapogatózunk. Ebben kérdésben is elindult a vulkanológus társadalom és a mi kutatócsoportunkban is ez az egyik kiemelt téma.

   A vulkanológusok tehát nem bizonytalanok. Ismerjük a Yellowstone állapotát. Tudjuk, hogy mik a fontos kérdések és dolgozunk rajta. Mert tudjuk, hogy: "Merre tovább vulkanológia..." (Harangi 2013)!

Etna, Etna! Úgy tűnik, a szicíliai tűzhányó beleerősített, hogy egyértelmű fölénnyel vigye el az év vulkánja pálmát. Mintegy 11 napos nyugalom után, a szombat reggel elkezdődött és most e sorok írása közben is, azaz már 2 napja folyamatosan zajló kitörés ismét más volt, mint a korábbiak. A stromboli-jellegű lávatűzijáték kitörések hatalmas hanghatásokkal jártak, amit több mint 20 kilométer távolságból is jól kivehetően lehetett hallani. A vulkáni hamu kibocsátás, amit a szél ezúttal délkeleti irányba vitt, nem volt olyan intenzív, mint a korábbi kitörések során, de így is elővigyázatosság miatt lezárták a cataniai repteret. Az Új Délkeleti Kráter délkeleti oldala felhasadt és lávafolyás indult el a Valle del Bove irányába, ami több ágban több mint 1 km hosszan ereszkedett lefelé.


A vulkáni működést több webkamerán keresztül is követni lehetett, olykor fantasztikus felvételeket is elkapva, íme néhány közülük:

Az alábbi videofelvételen 20 km távolságban figyelhető az Etna robbanásos vulkánkitörése a kapcsolódó dübörgő hanghatással együtt. Hasonló remek, nagy hanghatást rögzítő felvétel látható és hallható Francesco Sorbello Garraffoa facebook oldalán is.

Nincs megállás a tűzhányók világában. Tegnap a legfrissebb, mondhatni még izzó vulkánhírek közül válogattam, bemutatva remek videofelvételt az Etna november 28-i kitöréséről, fotókat az új japán sziget, a Niijima növekedéséről és beszámoltam az indonéz tűzhányók körüli eseményekről. De már itt vannak az újdonságok, a show folytatódik!
Most 4 nap sem telt el és az Etna újra fantasztikus éjjeli műsort produkált! A felhők most is kicsit zavaróak voltak, nem beszélve arról, hogy a webkamerák nem működtek (csak a kitörés végére éledtek fel), de azért csorgadoznak a szebbnél szebb felvételek. A kitörések ismét kora este kezdődtek és mintegy éjfélig tartottak. A stromboli-típusú lávatűzijáték kitöréseket később lávaszökőkút váltotta fel és varázsolta misztikus vörössé az szicíliai eget. A műsor zárásaként lávafolyás csordogált ki az Új Délkeleti Kráter kúpjából. Tegnap arról írtam, hogy az Etna legmagasabb pontja rövidesen megváltozhat. Nos, az esélyek erre nőnek, bár kérdés, hogy meddig magasodhat még a Föld egyik legfiatalabb vulkáni kúpja! Fantasztikus képek és egy remek videofelvétel a tegnap éjszakai eseményekről:




A vörös, tüzes vulkán után egy friss hír a Föld a másik oldalán lévő, ugyancsak igen aktív szürke tűzhányóról. A kamcsatkai Sivelucson december 3-án, helyi idő szerint 13:20-kor heves robbanásos kitörés történt. A rövid, de nagyon intenzív kitörés nyomán közel 10 km magasságba emelkedett a vulkáni hamufelhő, oldalirányba pedig izzó piroklaszt-ár söpört végig, több mint 9 km távolságba kizúdulva. A vulkáni hamufelhő északra húzódott el és több mint 200 km távolságig lehetett követni. A vulkáni működés a Modis Aqua űrfelvételén is jól kivehető. A kitörés rövid volt, de hasonlóra a jövőben is számítani lehet.

Vulkánhírek az elmúlt napok eseményeiből válogatva:
Az Etna igazán belelendült, az Új Délkeleti Kráterben november 28-án este, nem több mint 6 nap nyugalom után újabb paroxizmális kitörés zajlott. Az október 26-i ébredése után ez már az ötödik, idén a 18-dik, a 2011. januári kitörési fázis kezdete óta pedig a 43-dik paroxizmális kitörés volt. Ez utóbbiak közül ez volt az egyik leghosszabb. A vulkáni működés most félig-meddig felhők mögött történt, a felhőcsíkok közt időszakonként kibukkanó lávatűzijáték azonban most is pazar látványt nyújtott:


Ezzel a Föld egyik legfiatalabb vulkáni kúpja ismét gyarapodott. A legutóbbi mérések szerint az Új Délkeleti Kráter kúpja már magasabb a korábban kialakult Délkeleti Kráter vulkáni kúpjánál és most már csak 40 méter hiányzik, hogy megelőzze az Etna legmagasabb csúcsát jelentő Északkeleti Kráter kúpját, ami 3329.6 méterrel emelkedik a tengerszint fölé! Ha így megy tovább, akkor arra is esély van, hogy mindez még ebben az évben bekövetkezzen, hacsak nem omlik össze a vulkáni felépítmény saját súlya alatt!
A napokban vált hozzáférhetővé egy másik fantasztikus videofelvétel, mégpedig az emlékezetes november 16-17-i kitörésről. Martin Rietze elképesztő felvételein jól kivehető e kitörések mozgatórugói a magmában kialakult hatalmas gázbuborékok, amelyek felszínre érve szerteszét vetik az izzó lávacafatokat.

Átugorva a Föld másik oldalára, egy másik fiatal vulkán éli egyre erősödően a mindennapokat. A japán Niijima vulkáni szigetről készült újabb felvételek egyre nagyobb méretű szigetet mutatnak. A három kürtőből kifolyó láva az alábbi képeken jól látható módon növelte a sziget alapterületét. A kürtőkben 1.5-2 perces időközönként stromboli-jellegű robbanásos kitörések zajlanak, ami olykor 100 méteres magasságba lövelli ki a lávafoszlányokat. A sziget körül még mindig közel 300 méter távolságban zöldesbarnásan elszíneződött a víz.



Végül, ugorjunk Indonéziába, ahol november 30-án, szombaton a Merapi vulkánon a november 18-i kitörés után egy újabb freatikus kitörés történt. Ez összefüggésben lehet a napokban zajló heves esőzésekkel. A repedések mentén leszivárgó víz felhevülve és hirtelen gőzzé alakulva okozhatja a robbanásos kitöréseket. Az esőzés tragikus eseményeket hozott az éppen csendesebben működő Sinabung tűzhányó közelében. A lejtőcsuszamlások miatt a napokban kilencen vesztették el életüket.